Röviditalok: az abszint rejtelmei

Webáruház

Az alkoholos italokat szerető embereket két nagy csoportba lehet sorolni. Az egyikbe tartoznak a hosszú italok kedvelői, akik szeretnek kiélvezni minden egyes kortyot. A másik kategóriába tartoznak röviditalok szerelmesei, akik a lehető leggyorsabban lehúzzák a kis pohár tartalmát, és alig pár perc után már azon gondolkoznak, hogy jöhetne a következő. Magyarországon és számos más helyen is a röviditalok egyik legnépszerűbb fajtája az abszint. Egyesek csak úgy gondolnak erre, mint arra a szeszre, amelyiket egyszerűen nem lehet elfogyasztani, mert annyira magas az alkoholtartalma.

Mások pedig tudják, hogy ez nem így van, hiszen életük során már igen sok felest lehúztak belőle. Az abszint a röviditalok egyik roppant erős képviselője, egy magas, eredetileg 40-75% közötti alkoholtartalmú égetett szesz, amelynek készítésekor három fő alapanyagot alkalmaznak. Ide sorolható a fehér ürömfű, aminek a leveleit és virágait, illetve az ánizs és római édeskömény, amiknek a terméseit, illetve egyéb fűszereket használják fel.

A röviditalok ezen változata hagyományosan zöld színű vagy ritkább esetben színtelen. Emiatt is kapta a zöld tündér becenevet. A nedű ízében leginkább az ánizs a legmeghatározóbb, amit az édeskömény és az ürömfű, majd a többi összetevő aromája követ. Az alkohol kedveltsége annak is tudható be, hogy a fogyasztás után különösebb keserű mellékíz nincs. Egyesek úgy hiszik, hogy ez egy likőr, azonban az igazság az, hogy ez hozzáadott cukor nélkül készül, így a párlatok közé sorolandó. Ez és a röviditalok sok más ismert típusa megrendelhető a www.idrinks.hu oldalon, ahol a magas minőség, a kedvező ár, a bő felhozatal és a gyors házhoz szállítás is biztosított.